[5-1]
 Sajnos nem tudtam megvárni, míg Clary válaszol - megcsörrent a telefonom.
- Ne haragudj! - mondtam majd elővettem a hörgést hallató mobilomat a zsebemből. Megnyomtam egy gombot és bizonytalanul beleszóltam, hiszen nem ismertem a számot.
- Haló? - emeltem a fülemhez a tárgyat. Egy nő kezdett el beszélni, be sem mutatkozott, kis idő után jöttem csak rá, hogy ki az. Éreztem, hogy nagy baj van, a hangja vészjósló volt, és tényleg azért hívott, mert segítségre van szüksége.
- Persze, megyek azonnal! - mondtam gyorsan. Letettem a telefont. - Ne haragudj Clary, de most mennem kell! Életbevágóan fontos! Az egyik haverom... Áh, na mindegy! - dadogtam értelmetlenül. Kicsit meg voltam rémülve, az egyik haverom autóbalesetet szenvedett!
Felálltam a kanapéról és intettem a lánynak. - Köszönöm, hogy velem voltál! Szia! - aztán elfurdultam és kimentem. De az ajtóból még visszakiabáltam: - Még beszéljünk! - ezt nem csak az illem diktálta...
|
- Értem. - válaszoltam lazán. - Azért nem lehetett kis munka. - jegyeztem meg, miközben most kicsit látványosabban néztem körül. - A berendezés is jó. - dicsértem meg a ház kinézetét is, hiszen nagyon ízlésesnek találtam. Mint sok új házzal ellentétben ez nem volt csicsás, giccses, hanem letisztult volt és egyszerű, mégis valami uri pompát árasztott. Sok házban jártam már, így kialakult az elképzelésem a tökéletes házról, illetve arról a házról, ami nekem tetszik, vagy ami nem. Kinéztem az ablakon. Egy kertet láttam fákkal. Az is nagyon tetszett, de nem akartam megemlíteni, amig Clary nem reagál valamit az előbbi kijelentésemre.
|
 Wolf le ült mellém a kanapéra. De azért tartotta a távolságot. Egy darabig egyikünk sem szólalt meg aztán megdicsérte a házunkat. – Köszi – mondtam.– A nagyszüleim építették eddig is a környéken laktak csak már kicsi volt nekünk a ház. – mondtam. Most erről nem nagyon szerettem volna erről beszélni. De azért vártam, hogy Wolf mit mond.
|
A játszótérről gyorsan elmentünk, de az út további részét már lassabban tettük meg. Közben csak alig-alig váltottunk néhány szót, de annyira nem is akartam fecsegni. Az utcák szinte üresek voltak, ahogy a Hill család háza felé mentünk, de néha-néha azért szembe jött egy-egy ismerős, akinek futólag odaköszöntem vagy esetleg gyorsan kezetfogtunk.
Így értünk oda Claryék házához. Szép rendezett udvaruk volt, az épület is szép volt. Bementünk, aztán Clary szinte szó nélkül bevezetett a (gondolom) nappaliba és leült a kanapéra. Én kicsivel távolabb, de mellé ültem. Lopva körülnéztem, majd finoman megállapítottam: - Szép ház. - mondtam, csak hogy ne üljünk csendben.
|
[5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
