[12-1]
 - Álljon magának feljebb! - kiáltottam még utána. Nem kenyerem a bunkózás, de ez a nő teljesen kriminálisan viselkedett, jól fel is húzott. Az egyik pillanatban még guggoltam, de a másik pillanatban már talpon is voltam. A kezemet nyújtottam a lány felé, s közben mondtam: - Menjünk már innen! - ez a válasz volt arra, hogy nem kellene-e már mennünk. Hát de! A kézmozdulatot azért tettem, hogy Clary belém kapaszkodhasson, én meg felhúzhassam, ez valami sürgető mozdulat volt. Aztán amikor már a játszótérről sétáltunk ki gyorsan egymás mellett haladva, azért összefont karomat nézve megemlítettem:
- Köszi a meghívást!
folyt. köv. Hill család háza
|
 Hát erre nem számítottam… Elég durva dolgokat vágott a fejünkhöz.. Bambán néztem a nőre aki előttünk állt és észrevettem hogy egy kislány is áll mellette. Wolf oda ment hozzá. Kedves volt vele viszont a nő megint el kezdett ordibálni. Hogy hogy képzeli ezt és nem érhet a lányához a kislány megrémült mikor az anyja el kezdett kiabálni. Majd magával vonszolta a kislányt mire el kezdett sírni. Szegény kislány nem lehet túl jó neki most. Majd Wolfhoz fordultam. - Hát ez... - néztem rá kicsit furcsán. – Hát talán még is el kéne mennünk innen – mondtam. - Nem akarsz átjönni hozzám - kérdeztem kicsit bátortalanul. Vagy ha nem akarod akkor nem kell - tettem hozzá. Majd rámosolyogtam. És vártam a válaszára. Közben elgondolkoztam, hogy azért jó hogy megismerkedtünk most már nem érzem olyan egyedül magam ebben a városban. És már van egy személy akit a barátomnak tekintek. Remélem ő is annak tekint. Remélem átjön.. Azt hiszem most nincs otthon a testvérem... Buliba ment legalábbis azt mondta.. ő mikor nem jár buliba.. Kár hogy én nem vagyok annyira vad természetű mint ő.. Amikor Wolf beszéde kirángatott gondolataimból majd fölnéztem a fiúra ő előttem állt.
|
Csendben ültünk egymás mellett. Nagyon elgondolkodtam a nagy hallgatások alatt. Gondolkoztam azon, hogy elhívom hozzánk, mert már haza akartam menni, de mégsem akartam elutasítani a lányt. Annyira bele voltam mélyülve a gondolataimba, hogy észre sem vettem, amint előttünk egy anyuka beszélni kezdett. Csak mondatfoszlányokat kaptam el, szavakat, amik üresen hatottak, olyanok, mint huligánok, sör, gyerekek helye.
- Parancsol, hölgyem? - kérdeztem úgy, mintha idős lennék és nem hallottam semmit, ezért vissza kell kérdeznem. Szinte üres tekintettel bámultam a nőre, aki mérgesen csípőre tette a kezét. Megint el kezdett magyarázni, ezt már értettem is. Azt akarta, hogy menjünk innen el. Az ő szavaival élve "takarodjunk el". Ekkor azonban odajött egy kislány. Alig lehetett 4-5 éves. Szőke göndör haja volt, tündöklő kék szemével pajkosan nézett rám, ahogy odabotladozott anyja mellé. Rózsaszín egyberuhát viselt, belekapaszkodott édesanyja lábába, és az anyai biztonságból nézett huncutul rám, mert közvetlenül elém dobott egy kis kék labdát. Levettem szemem a nőről és a kislányra néztem. Lemásztam a padról és leguggoltam elé - persze tisztes távolságban maradtam a hölgytől, akinek szintén szőke haja volt. - Hát szia! - mosolyogtam rá kedvesen, és finoman visszagurítottam neki a labdát.
|
Clary is mosolygott, de nem szólt semmit. Tovább ültek a padon. Clary azon gondolkozott hogy meghívja magához a fiút, de nem merte megtenni. Közben az egyik szülő odajött hozzánk. Először csak csendben állt, de aztán elkezdett mondani amit akart először csak halkan aztán egyre hangosabban míg végül már kiabált.
|
- Ja. - mondtam én is, csak hogy ne legyen csend. Én nem álltam fel, hogy kidobjam az üres dobozt, hanem a helyemről dobtam a kukába. Féltem, hogy mellémegy, mert a sörösdoboz egy pillanatra megállt a szemetes szélén, de szerencsére jó irányba dőlt és kis csörömpöléssel belesett a helyére. - Háh! - mondtam diadalmasan és felnevettem.
|
Mondjuk ja.. – mondtam és megvontam a vállam. Nem messze tőlünk volt egy kuka felálltam és kidobtam az üres sörös dobozt utána visszaültem a padra. A szülők még mindig néztek minket. Wolfnak igaza van – gondoltam. Úgy tesznek mintha ők még sosem ittak volna sört… Ezzel csak magukat csapják be.
|
Megvontam a vállam két korty között. - Ez egy köztér, és ugyanannyi jogunk van itt menni, mint másoknak. - néztem jelntősségteljesen a lányra. - Nem igaz? - húztam fel a szemöldököm, majd a homokozó gyerekekre néztem és ittam még egy kis sört. Közben a lány válaszát vártam. Fél kezemmel elkezdtem birizgáln iaz egyik hátrafogott raszta tincsem. Rossz szokás, vagy mit tudjam én...
|
Koccintottunk Wolfal aztán megittuk a sörünket. Ami egyébként hideg volt. Közben a szülők elég szigorúan néztek ránk. Viszont a gyerekek ebből semmit sem vettek észre és vidáman játszottak tovább. – Nem akarunk valahova elmenni? Mert itt elég furcsán néznek ránk – mondtam. Wolfra néztem, hogy ő mit szól az ötletemhez.jo
|
Amikor észrevettem, hogy nem megy neki, egyből letettem a lábam mellé a pad ülőkéjére az én dobozomat, elvettem tőle az övét, majd kinyitottam. Sima ügy volt. Aztán visszaadtam neki, felemeltem az én sörömet és felé tartottam, hogy koccintsunk. Közben azon járt az eszem, hogy egyik pillanatról a másikra hogy eljöttek a szülők a kis barlangjukból. Elkezdtek a gyerekek hintázni, a közelünkben két kisgyerek homokozott, két anyuka pedig mellettük állt, néha láttam szemem sarkából, hogy szigorúen ránknéznek. Tehát koccintani akartam Claryvel.
|
 Ááááá… - gondoltam. Nem tudom kinyitni!! Ez nem lehet, hogy lehetek ilyen szerencsétlen? Aztán Wolfhoz fordultam. Segítenél? – kérdeztem. – Nem tudom kinyitni. Jaj de ciki.. Vártam még kinyitja a söröm aztán megköszöntem. Hogy leplezzem zavarom körülnéztem. Egyre többen lettek a játszón mondjuk már nem is volt olyan meleg mint eddig volt.
|
Ááááá… - gondoltam. Nem tudom kinyitni!! Ez nem lehet, hogy lehetek ilyen szerencsétlen? Aztán Wolfhoz fordultam. Segítenél? – kérdeztem. – Nem tudom kinyitni. Jaj de ciki.. Vártam még kinyitja a söröm aztán megköszöntem. Hogy leplezzem zavarom körülnéztem. Egyre többen lettek a játszón mondjuk már nem is volt olyan meleg mint eddig volt.
|
A gitártokot meg a deszkát letámasztottam a pad mellé, én pedig a pad támlájára ültem. Közben szinte vakon kibontottam a sörömet, mert lapos oldalpillantással azt néztem, hogy kell-e segíteni Clarynek a kibontásban.
A játszótéren már nem volt egy lélek sem, pedig még csak délután kettő, maximum három óra lehetett. Biztos a nagy meleg miatt a szülők hazavitték a gyermekeiket, hogy aztán négy vagy fél öt fele visszahozhassák őket ide. Tehát Clary kezét néztem, hogy sikerül-e neki a művelet. Persze nem alábecsültem, csak gondoltam nem sok sört nyitott ki mostanában, meg amúgy is, udvarias akartam lenni...
|
[12-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
